Tag Archives: munka

Hajós reggeli

Hajóval munkába, de tényleg

Ősszel már volt egy sikertelen próbálkozásunk, de idén megcsináltuk! Több hete bujjuk a előrejelzéseket, nehogy megint köd, zajlás, vagy akármi legyen a Dunán, ami megakadályozza a hajózást. A mai napra csak helyi záporokat említettek, ezért lecsaptunk. Az volt a teóriánk, hogy egy kis víz nem árthat egy hajónak.
Meglepő, de a vízibuszon sokkal jobban odafigyelnek a biztonságra, mint a repülőkön. Pont akkora volt a személyzet, ahány utas volt, és mivel az egyik utas egy csajszi volt, így esélyünk sem lett volna a személyzetet legyűrve eltéríteni a hajót.  Ezért inkább csak megreggeliztünk. És ennyi.

Hajóval munkába

Ma reggelre azt a szuper tervet eszeltük ki Pistivel, hogy hajóval megyünk munkába, és közben a Dunában gyönyörködve jól megreggelizunk. Rohantunk mind a ketten, hogy a 7:40-es indulást le ne késsük, erre mi történik? Ez:

This slideshow requires JavaScript.

A nagy köd miatt az első két járat kimaradt. Erről persze nem szólt a bkk senkinek, pedig pont ennél a végállomásnál ott ült a recepciós, és tanusítom, hogy semmi dolga nem volt. Az interneten is próbáltunk utána járni, de a fém hajó nem hagy sok erőt a mobil hálózatban.
Egyszóval ez most nem jött össze. Szép dolog a dunai hajókázás, de ha időre megyünk, felejtős. Jövőre talán újra próbáljuk.

Geronimo

Az utóbbi időben egy picit visszaesett a zsebis bejegyzések száma. Ennek egyik legfőbb oka, hogy igen csak el voltam havazva. Egy java-s REST alapú webservice projektet kellett betennem eclipse és az apache-s geronimo alá (ami azért támogat xml-t, soap-ot, és persze az alapértelmezett json-t). De nem akármilyen geronimo, hanem a 3.0.0-ás alá, mert csak az tudja a teljes 6-os Java EE-t, amit használunk. A tisztánlátás kedvéért mondom el, hogy a projektben van egy Web modul, egy EJB és pár utility jar. Az EJB JPA-n keresztül éri el az Oracle Db-t, és mivel a geronimo eleve tartalmaz JPA-t, meg egy csomó mást is, eleinte bazi sok Java classloader összeakadást kellett kiszűrni. Valahogy sehogy sem az EAR lib-jeiben megadott jar-okat szívta fel, hanem a geronimoban installált bundle-ben lévőket. Persze a doksi sem volt mindig pontos, sok felesleges szenvedést okozott. Amikor ezt kipipáltam, akkor jött a globális jdbc Db pool-ok felvétele, ami sehogy sem akart szinkronban lenni JPA jta datasource bejegyzéseivel. De szerencsére a persistence.xml-ben lokálisan definiálva végül is úrrá lettem a helyzeten. Nem ideális megoldás, de jobb, mint a semmi.
Mint látjátok, nem volt könnyű, többször majdnem feladtam, de aztán a hét végére sikerült beizzítanom a geronimot, hurrá-hurrá. Ilyen pofonokat osztottam ki neki, hogy komolyan vegyen, és működjön.

Ha legközelebb megkérdeztek egy infóst, hogy mit csinál, és legyintve csak azt mondja, hogy zenét, filmeket és pornót tölt le a netről, miközben lövöldözős játékot játszik, akkor azt csak miattatok teszi. Hát égesse magát a fenti szöveggel???

Távmunka

Már majdnem vége az idei nyaralásunknak, de még nem teljesen. Amíg a család a strandon henyél (Vince után rohangál a homokozóban), addig Szabolcska keményen dolgozik. Szerencsére az én munkámat bárhonnan el lehet intézni, ahol van áram és internet. Ez az igazi távmunka, nem amikor délután is még pizsiben ülök otthon a gép előtt.

Munka végeztével csobbantam egyet a Balatonban.
Munka végeztével csobbantam egyet a Balatonban.

Az E: bosszúja

Tegnap visszatért friss kérdésekkel az E: meghajtó réme. Persze ezeket is átbeszéltük már százszor (még mindig ott tartunk, hogyan lehet átmásolni a V:-ről az E:-re), és úgy éreztem, ehhez sikerült minden szükséges információt átadnom. Aztán ez várt reggel:

Hi Szabi,
I am very disappointed as you have left the chat without 
explaining me where E:\ebrochure\utils\ezBrochure.xls is.
...

Mindezt azok után, hogy végre sikerült a V:-ről az E:-re másolnia a file-okat! Ha még egy ilyet kérdez, letörlöm a szerverről az összes adatát, és azt mondom, hogy Ő tette. Mindenki kinézi belőle.