Tag Archives: barkács

Imi mester

Nemrégiben írtam, hogy két majdnem jó garminból sikerült apróbb nehézségeket legyűrve egy használható órát faragnom. Akkor azzal zárult a bejegyzés, hogy Imi mester megkapja a gomb és gps nélküli órát (meg az enyémet), hogy csináljon belőlük valamit. És Imi mester csodát művelt, a szarból várat épített! De hadd idézzem őt:

“Egy kis helyzetjelentés. Eddig csak a GPS problémással foglalkoztam. Gondoltam, hogy a main alaplapot és a GPS alaplapot összekötő kis 5mm széles 10 pin-es 25mm hosszú kis szalagkábellel van probléma. Sejtésem be is igazolódott. Ehhez a main alaplapot ki kellett vennem, aztán már ki lehetet szabadítani a kis szalagkábelt. Koszos volt nagyon. Szerintem beázhatott, de az érdekessége az, hogy azok a kis tüskés érzékelők gyönyörű állapotban vannak, mintha soha nem látott volna vizet. Terveim szerint itt nem is kell forrasztani csak jól összeragasztani. Gondolom emlékszel, hogy a gombok hiányoznak ennél a modellnél. Na, ez egy izgalmas probléma, hogy lehet ezt javítani. Sok keresgélés után találtam egy elég széles fekete gumit, amit formára vágva rá tudok kívülről illeszteni a kávára, hogy a lyukat teljesen beborítsa. Ezt tegnap mind a két oldalra fel is ragasztottam. Remélem, jól fogja bírni a strapát és a nyomkodást. Pillanatragasztót használtam. Viszont van olyan pont, ahol kb 1 max 2mm felület találkozik a kávával, mert nincs több hely. Majd még varázsolok valamit, hogy biztos, hogy bírja a strapát. A viccesebb része az, hogy ez a gumi ugye a káva külső síkjára fekszik fel, de a mikró kapcsoló 3.2mm-rel beljebb van. Tehát, kellett találnom egy olyan távtartót, amit majd fel tudok ragasztani belülről a kívülről rá ragasztott új gumiborításra a káván lévő lyukon keresztül. A távtartó pecek 3.2mm hosszú és 4mm széles kicsit ovális alapú hasáb. Na, mire találtam megfelelő méretű/vastagságú műanyag donort, az nem volt egyszerű. Utána az előbb említett ovális alapú hasábnak a kifaragása a donor műanyag dobozból sem volt egyszerű mutatvány. Kis mérete miatt nagyon nehezen tudtam megfogni. De jelenthetem, hogy meg vannak.”

Az én órám javítása már nem volt ilyen izgalmas:

“A másik az egyszerűbb lesz. Ott csak kábeleket kell csinálni, forrasztani kell és ragasztani. Kábelt, pákát, ónt már behoztam. :-) Az max 1-2 óra és már száradhat is.”
garminimi
Imi remekműve, új gombokkal, működő GPS-el

Ahogy látjátok, egy fokkal szebben sikerült, mint az én órám.
Persze a puding próbája az evés, egyik reggel felkötöttem mind a hármat a csuklómra, és bebicajoztam a munkahelyre. Ahogy látjátok, a három vonal (kék, lila, narancs) tökéletesen fedi egymást, talán csak József Attila úti árkádok alatt esik szét a jel.

A három óra együtt
A három óra együtt

Imi, ez csillagos ötös!

Garmin szerelés

Sportoló csapatunkból majdnem mindenki vett GPS-es órát és aki vett, az mind a szuper garmin forerunner 305-öset választotta. Az első pár évben nem nagyon volt baja senkinek vele, de mostanában már szinte alig működik valamelyik az eredeti sorozatból: Dönciéből kiestek a gombok, Pistiné nem fogja a GPS jelet, Ádié beázott és csak töltőn működik, Szegának nem menti el a megtett útvonalat, Krisznek aksi gondjai vannak, csak az enyém húzta eddig nagyobb gond nélkül. Úgy látszik öt évnél tovább nem bírja a strapát a szerkezet, a ragasztás beereszti a vizet, a puha műanyag gomb megadja magát. De mivel volt még olyan alig használt, aminek a belseje hibátlan volt (Döncié), és olyan is, aminek a külső része tűnt épnek (Pistié), gondoltam a két kukára ítélt órából megpróbálok összerakni egy működőt. A feladat egyszerűnek tűnt. Az órákat egy kis késsel szét kell feszegetni (csak ragasztva vannak, könnyedén szétjönnek), majd lehetőleg valami tömítő ragasztóval az ép feleket összeragasztani. Imre (órajavító guru) ajánlása egy szilikonos ragasztó volt, amire pillanatragasztóval kell rásegíteni.

A nem túl bonyolult művelet során ezeket rontottam el:
1. A gombok nehezen működtek, ezért megpróbáltam a gomb belső felére egy kis extra műanyagot felerősíteni. Sajna a pillanatragasztóból sokkal több folyt ki a kelleténél, ezért a puha, hajlékony gumis rész beton keménnyé változott. Az egyik gombot jelenleg alig lehet benyomni. Előtte se volt jó, most se az.
2. Ragasztás után, még mielőtt megszárad, meg kell nézni, hogy be lehet-e kapcsolni a gépet, a pici pöckök jól érintkeznek-e, hogy később ne kelljen újra szétszedni. Ezt megnéztem, de másnap, amikor megszáradt a ragasztó, és leszedtem a szorító csipeszt, akkor már nem lehetett. Pont a csipeszek ereje hiányzott… Szedhettem szét, és kezdhettem elölről.
3.  Nem lett nagyon designos. Mondhatni elég randa, bár ez engem kevésbé zavar.

Ezeken az apróságokon kívül jól sikerült a szerelés, lett egy új(ra) működő óra! Azóta már eveztem is vele, azt is kibírta probléma nélkül.
A legszebb az egészben, hogy múlt vasárnap lettem kész, és másnap a saját órám kilehelte lelkét :-( . Az előző napi evezés során léket kapott, kis víz beszivárgott, az érintkezői  ettől elrozsdásodtak, eltörtek, és nem lehet többé bekapcsolni (csak ha töltőn van, pont mint Ádinak). Akkor kinek kell egy új óra? Nekem!

Az otthon melege

Sok mindent akarok barkácsolni a pi-mhez, ezek közül eddig a fényképezőgép automatizálását említettem. Mivel azon megfizetni a tanulópénzt elég drága mulatság lenne, gondoltam csinálok egy-két felvezető játékot. Az első nagyon hasznos projekt egy hőmérő lett. A terv pofon egyszerű. Vettem a boltban egy hőmérő ic-t (a digitális, egy huzalos DS81S20-ra esett a választásom), néhány huzalt, ellenállást, krimpelhető érintkezőt, csatlakozó házat és egy próbapanelt.

Ez maga a tervrajz

Az egészet a fenti tervrajz szerint összekötöttem, a pi-re pár kernel modult betöltöttem, betoltam az egészet a komód alá és már tudtam is olvasni az aktuális hőmérsékletet. Itt egy picit megpihentem, majd pár scriptet összedobva táblázatba foglaltam az adatokat, és az egészet publikáltam a zsebin.

Így néz ki élőben

A hőmérő élőben közvetíti az adatokat, de a terroristák megtévesztése érdekében csak 30 percenként frissülnek a táblázatok a zsebin. Marha izgi.
És az egész hogy néz ki? Ide, vagy az oldalsó menüben az “Otthon melegére” kattintva megtekinthetitek!
ui: Ha valaki tudja mi a fene az a krimpelés, az szóljon!

Time Lapse Pi II.

Ugyan a távkioldó még nem érkezett meg, de az idő nem csak várakozással telik, hanem elmélkedéssel is. Ugyanis meg kell tervezni a Pi-hez barkácsolandó áramkört, és meg is kéne rendelni hozzá az alkatrészeket, hogy amikor a kábel megérkezik, rögtön neki is lehessen esni.
Az első dolog, amit a Pi-ről hallottam, hogy nem tud nagy áramot leadni a GPIO kimenetein, ezért mindenképpen javallott egy tranzisztort vagy relét bekötni a Pi és a kamera közé. Ha drága vagy féltett eszközökről van szó, akkor pedig az optokapcsoló szinte kikerülhetetlen. Ez egy olyan fénnyel működő kapcsoló, amiben a vezérlő és a vezérelt áramkör teljesen el van szigetelve egymástól, csak fény tartja a kapcsolatot közöttük, így ha egy teljesen amatőr lúzer (pl. én) rövidzárlatot okoz az egyik eszközben, az a másikban semmilyen kárt nem fog okozni. Különösen akkor, hogy a kamera aksija 7,7 Voltos, míg a Pi GPIO kimenetei 3,3 Voltosak és simán gallyra vágnák egymást. (Láthatjátok, ezeket is mérnökök tervezték, semmi sem kompatibilis semmivel.)
Szóval akkor mit tervezzek? Egy (vagyis inkább két) ilyet:

Az ötlet innen lopva: http://www.dreamgreenhouse.com/designs/automation/output/index.php

Az apróbb nehézséget csak az jelenti, hogy ILQ74-et (az optokapcsolót) nem nagyon láttam a hobbi elektronika boltban, és a feszültségértékek is mások az én esetemben, ebből következően más méretű ellenállásokat kéne beszerelnem, amihez meg értenem kéne az egészet, hogy ki tudjam számolni a mittudoménmit.
A másik fontos dolog, amit ki kellett deríteni, hogy a távkioldó zsinórjai közül melyeket kell összekötni, hogy a gép exponáljon. Ehhez itt találtam hasznos infókat: http://www.hiviz.com/kits/instructions/rsr_inst.htm.

 

Kéket a kékkel, a piros meg csak piros.
Úgy érzem, jöhet már az a kábel…

Time Lapse Pi I.

Ez egy hosszabb barkács sorozat első bejegyzése lesz.
Már egy ideje töröm a fejem, hogy a NAS-ként hibátlanul működő Pi-met mire lehetne még használni. Nyilván valamit vezérelni kéne vele. Például a konvektort – jó lenne, de analóg eszköz, nehezen vezérelhető, ráadásul a gáz nem játék. Porszívó – ennek semmi értelme. Tv – abban már van egy komplett számítógép, nem kell bele még egy. Fényképezőgép – hmmm, ez nem is hangzik butaságnak.
A net elég régóta tele van baromi jó time lapse-es videókkal, amikhez hasonlókat én is tudnék csinálni, ha számítógéphez köthetném a kamerámat (és megtanulnék fotózni). Ezek a videók úgy készülnek, hogy egyszerűen X másodpercenként exponálnak egyet egy fényképezőgéppel, aztán a keletkező sok száz jó minőségű fényképet összefűzik egy ilyen filmmé.

The Mountain from TSO Photography on Vimeo.

Alapból egy fényképezőgép számítógéphez csatlakoztatásának két módja van. Az első, hogy veszünk egy sima USB kábelt, letöltjük a gyártó oldaláról a szoftvert, amivel irányítani lehet a kamerát, és elkezdjük használni. Nálam ez sajnos két okból nem ment. Egyrészt a D3100-as gépemhez a Nikon hivatalosan nem ad ilyen szoftvert (azt a drágább modellekhez tartogatja), másrészt amit ad, az nem kedveli a linuxot, márpedig a Pi-n linux fut. Persze találtam ingyenes linuxos programot (a gphoto-t), ami úgy-ahogy működött is. Ennek az egyik hibája az (bár ez inkább a Nikon-é), hogy a hátsó kijelző állandóan világít, ami borzasztóan meríti az aksit és komolyan leszűkíti a használhatóságát. A másik, hogy a program és a kamera csak egyszer volt hajlandó beszélni egymással, utána csak egy bekapcs-kikapcs kör után voltak képesek újra szóba állni. Azt már épp csak megemlítem, hogy a sebességgel is voltak gondok, jó pár (néha majd 10) másodpercbe telt, mire a program elindulása után elkészült ez első kép. Az örök optimisták ebből a mondatból biztos leszűrték, hogy azért ez a megközelítés is működött, tudtam képeket csinálni.
A másik lehetőség a kamera irányítására, hogy a Pi Gpio portjait használom a távkioldó kábelének vezérlésére. Ez bonyin hangzik, de csak annyit jelent, hogy a Pi-n keresztül vezérlek egy kapcsolót, amit ha zárok, akkor az a távvezérlő két vezetékét összeérinti, és a Nikon-om azon nyomban exponál egyet. Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye, hogy baromi gyors. Amint a két vezeték összeér, készül is a kép. Hátránya talán csak annyi, hogy nem lehet semmit sem állítani szoftveresen (blende, exp idő, ingyon-bingyom, …), és hogy barkácsolni kell hozzá. Bár én ez utóbbit most előnynek fogom fel :-).
A projekt második lépése (az első a kigondolás) a D3100-hez való spéci MC-DC2-es távkioldó kábel megrendelése volt. Eredeti ára olyan 35 dolcsi körül van, de a vaterán találtam 1000 ft-ért, sok hetes szállítással.
És most? És most várok…