December 13-a nem csak azért volt nagy nap, mert megérkezett a várva várt kocsi, hanem mert Vince eldobta a cumijait. És úgy tűnik, hogy örökre!
Nem volt egyszerű menet. Már évek óta mondtuk neki, hogy csak a bölcsisek cumiznak, de hajthatatlan volt. Rosszabb napokon szinte végig a szájában lógott, aludni mással nem is volt hajlandó. Az óvoda ugyan egy picit javított a helyzeten, mert ott a nagyok cikizték a cumival a kicsiket, de otthon minden maradt a régiben. Természetesen a mi szavunk nem számít annyit, mint pár öt-hat éves csoporttársé. Aztán valami csoda folytán pár hete elkezdte mondani, hogy azon a szerdán oda fogja adni a cumit a kukásoknak. Persze hittük is, meg nem is, de láss csodát, tényleg odaadta nekik, ráadásul mindenféle hiszti nélkül. Azóta már pár nap el is telt, és ugyan párszor emlegeti a cumit, de már azt is hozzátette, hogyha a cumi és az édesség között kéne választania, akkor az édességet választaná. Úgy tűnik végleg lejött a szerről .

A kukások nagyon aranyosak voltak, megköszönték a csomagot, és gondosan eltették.