Pont egy éve költöztünk ki a belvárosból a kertes házunkba. És egy kert mire való? Igen, arra, hogy ízletes, nem agyon permetezett zöldségeket termesszünk. Meg persze arra, hogy a hisztiző gyereket kitegyük lenyugodni, de most nem erről akarok írni.
Annamari a költözés után az elsők között határozta meg a kiskert helyét a nagy kertben. Ősszel, télen sokat gondolkozott, hogy milyen növényeknek felel meg legjobban a helyi klíma, és miket kívánunk meg majd jövő nyáron, miből csinálnánk majd egy finom főzeléket, salátát. Így lett paradicsomunk, tökünk, eprünk, cukkinink. A paradicsomot sajnos nem tudtam lefényképezni, mert Aurél még azelőtt leszedte az érdekes zöld golyókákat, hogy azok bepirosodtak volna. A tököt egyszer sikerült nekem a fűnyíróval kis híján likvidálni, mivel az a fűbe lett ültetve, jelöletlenül, ráadásul a kis tök a gaztól egy informatikus számára megkülönböztethetetlen. Az eper egész ehető lett, habár nem túl nagy szemek értek. Na de a cukkini! Annak a csodájára jártak a gazdák. Csak hét ökrös szekérrel (traktorral) tudtuk elvontatni, miközben az állatok is tátott szájjal nézték a monstrumot. Álló hétig falatoztunk belőle, és még a végén a jószágnak is maradt belőle. Jövőre mást nem is ültetünk.