Monthly Archives: May 2013

Kinizsi 100

Nagy gratula Dénesnek, Czalbinak és Dévnek az emberfeletti teljesítményért, hogy kipipálták a Kinizsi 100-at. Békásmegyer – Tata erdőn-mezőn át, 100 kilométer hosszan, 2900 m szintkülönbséggel, kevesebb mint 24 óra alatt (közel 20 óra gyaloglás a jobbaknak).

Hajnal kettő körül volt szerencsém értük kocsikázni Tatára, a célba. Dénes addigra már ott csücsült a célhelyiségben, kb. 1 méterre a célvonaltól, konkrétan nem volt szék közelebb. Ránézésre rendben volt, de amikor megkérdeztem, hogy “na milyen volt?”, akkor csak annyi jött ki, hogy “k**rva szar”. És mint kiderült, Dénes bírta a legjobban. Dévre és Lacóra kb. 10 percet kellett várni. Czalbi teljes letargiában, falfehéren, sírás határán, szó nélkül ért be. Dév közvetlen utána, teljesen kifacsartan, az orra alatt dörmögve, pont ahogy rozzant öregemberek szoktak a túlzsúfolt buszon zsörtölődni (vagy ahogy a Béci szokott duzzogni). Jött az újboli “na milyen volt?”, és jött a Dénes féle válasz még kétszer, csak sokkal, de sokkal hosszabban kifejtve. Még hazafele, a meleg kocsiban ülve is azt hallgattam, ahogy hátul azt mormogják, hogy “hogy lehettem ekkora f@sz… ki az a hülye, aki… a jó édes anyámat…”. Persze azért jutott megjegyzés Pisti kislánynak, a nagy maratonistának is, aki 52 km után lekopogta a kinizsit, előtte gondosan lemerítve a GPS-t. Pedig az igen jól jött volna, mikor a bajnokok a vaksötétben álltak egy rét közepén, és fingjuk sem volt merre kell menni. Mint ahogy a fejlámpa is, amit Dév a kocsiban felejtett.

Óriási gratula még egyszer, a korai kelés ellenére rég szórakoztam ilyen jól. Jó volt hallani a nyöszörgéseteket, és sokat tanultam Tőletek – az okos saját, a bölcs más kárán tanul. Soha, de soha nem akarom ezt megcsinálni. Sokkal durvább egy maratonnál, és nincs semmi értelme :-) .

 

Füvészkert – Bolognai spagetti

Legutolsó füvészkertes írásomat tényleg az utolsónak gondoltam. Petrit, az egyetlen valamire való és valahogy kinéző növénykét levesbe dobtuk, oregánó szinte nem is volt, és a kevéske citromfű sem tűnt használhatónak. De tévedtem. A további szorgos locsolások gyümölcse beérett, és a felhizlalt Origami elérve vágósúlyát életét adta egy bolognai spagettiért. Éljen az önfeláldozása!

Szószban úszva
Lefejezve

Melissa végérvényesen egyedül maradt és mindaddig egyedül is lesz, amíg nem tud nekem valaki mondani egy használható citromfüves receptet. El nem tudom képzelni mibe teszik – mojitóba sajnos menta kell.

Mindeközben Melissa, a citromfa

Aurél mostanában

Az első 2-3 hét álomszerű volt. Evett, aludt, kakilt, böfizett és kész. Aztán elkezdődött egy kisebb hasfájós időszak, amikor ráeszmélt, hogy ő már sírni is tud. És mostanában ezt gyakorolja rendületlenül. Egyetlen szerencsénk, hogy általában estig lerendezi a dolgot, és az éjjeli alvást nem sinkófálja el.

Ez van…

Állítólag ez erősíti a tüdőt. És tény, hogy egyszer vége lesz, lásd Vincét.

Time Lapse Pi II.

Ugyan a távkioldó még nem érkezett meg, de az idő nem csak várakozással telik, hanem elmélkedéssel is. Ugyanis meg kell tervezni a Pi-hez barkácsolandó áramkört, és meg is kéne rendelni hozzá az alkatrészeket, hogy amikor a kábel megérkezik, rögtön neki is lehessen esni.
Az első dolog, amit a Pi-ről hallottam, hogy nem tud nagy áramot leadni a GPIO kimenetein, ezért mindenképpen javallott egy tranzisztort vagy relét bekötni a Pi és a kamera közé. Ha drága vagy féltett eszközökről van szó, akkor pedig az optokapcsoló szinte kikerülhetetlen. Ez egy olyan fénnyel működő kapcsoló, amiben a vezérlő és a vezérelt áramkör teljesen el van szigetelve egymástól, csak fény tartja a kapcsolatot közöttük, így ha egy teljesen amatőr lúzer (pl. én) rövidzárlatot okoz az egyik eszközben, az a másikban semmilyen kárt nem fog okozni. Különösen akkor, hogy a kamera aksija 7,7 Voltos, míg a Pi GPIO kimenetei 3,3 Voltosak és simán gallyra vágnák egymást. (Láthatjátok, ezeket is mérnökök tervezték, semmi sem kompatibilis semmivel.)
Szóval akkor mit tervezzek? Egy (vagyis inkább két) ilyet:

Az ötlet innen lopva: http://www.dreamgreenhouse.com/designs/automation/output/index.php

Az apróbb nehézséget csak az jelenti, hogy ILQ74-et (az optokapcsolót) nem nagyon láttam a hobbi elektronika boltban, és a feszültségértékek is mások az én esetemben, ebből következően más méretű ellenállásokat kéne beszerelnem, amihez meg értenem kéne az egészet, hogy ki tudjam számolni a mittudoménmit.
A másik fontos dolog, amit ki kellett deríteni, hogy a távkioldó zsinórjai közül melyeket kell összekötni, hogy a gép exponáljon. Ehhez itt találtam hasznos infókat: http://www.hiviz.com/kits/instructions/rsr_inst.htm.

 

Kéket a kékkel, a piros meg csak piros.
Úgy érzem, jöhet már az a kábel…